Laborvizsgálat: vérkép

Laborvizsgálat: vérkép

1 perces olvasási idő
Szerző: doktorGO,
A vérvétel során levett minta egy olyan laboratóriumba kerül, ahol szakemberek különféle eljárásokkal és műszerekkel vizsgálják a vérminta összetételét.

A vizsgálat előtt

Speciális előkészületet nem igényel a vizsgálat, azonban 9-12 órával előtte tilos enni és vízen kívül mást inni. Mivel a vizsgálatra általában kora reggel kerül sor, az éhomi érkezés nem annyira megterhelő. Rágógumi fogyasztása sem ajánlott a vizsgálat előtt, akkor sem, ha az cukormentes, kerüljük a dohányzást, hiszen befolyásolhatják az eredményeket. Nagyon fontos, hogy minél több vizet fogyasszunk előtte, ez ugyanis segít, hogy könnyebben le tudják venni a vért és ne legyen túl sűrű sem. 

Bármilyen gyógyszert szedünk, mindenképp jelezzük a vérvétel előtt orvosunknak, illetve a vizsgálatot végző személynek. Ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk rosszul lenni vérvétel közben, kérhetjük, hogy fekvő helyzetben történjen az eljárás, az is segíthet, ha közben nem nézünk oda. 

A vérvétel

Maga a vizsgálat kb. 5-10 percet vesz igénybe és nem jár fájdalommal, csupán egy apró tűszúrást érezhetünk. A legtöbb laboratóriumi érték (pl. hemoglobin, monocita) meghatározására rutin vérképvizsgálatot végeznek, vagyis vénás vérből (könyökhajlatból, szükség esetén előfordulhat, hogy kézhátból vagy csuklóból) veszik le a vért, amelyhez a levétel után alvadásgátlót is adnak, majd laboratóriumi vizsgálat során kielemzik. 

Az eredmény függ a laboratóriumi vizsgálati időtől, de általában másnapra vagy pár napon belül (sürgős esetben akár 1 órán belül) elkészül. Amennyiben eltérést tapasztalnak, mikroszkópos vizsgálatra is sor kerülhet. 

Az eredmény végső kiértékelése mindig a pácienst kezelő orvos feladata.

A vizsgálat után

Vérvétel után (főleg, ha eleve nem bírjuk a vért) előfordulhat, hogy gyengének érezzük magunkat. Ezért a vizsgálat után javasolt pár perc pihenés. Vigyünk magunkkal vizet és ennivalót (pl. csokoládé, szőlőcukor, gyümölcs), hogy megóvjuk magunkat az esetleges rosszulléttől. Aznap ne erőltessük meg magunkat, ne végezzünk kemény fizikai munkát, ne emeljünk nehezet. Ha úgy nagyobb biztonságban érezzük magunkat, kérjünk meg valakit, hogy kísérjen el a vizsgálatra.

Útmutató

  • A legtöbb laborvizsgálati értéket (pl. hemoglobin, monocita) vérvétellel lehet ellenőrizni.
  • Speciális előkészületet nem igényel a vizsgálat, azonban 9-12 órával előtte tilos enni és vízen kívül mást inni. 
  • Maga a vizsgálat kb. 5-10 percet vesz igénybe és nem jár fájdalommal, csupán egy apró tűszúrást érezhetünk. 
  • Az eredmény végső kiértékelése mindig a pácienst kezelő orvos feladata.
Laborvizsgálat: vérkép - Részletesen a témáról
Tanácsos-e a parlagfű allergiát parlagfűvel kezelni?
Sokakat elbizonytalanítanak az évről évre megjelenő, magukat „természetes” módszerként hirdető megoldások az allergia kezelésére. Ennek egyik szélsőséges példája, amikor az allergiás számára annak a növénynek, vagy a főzetéből készített tea, lekvár rendszeres fogyasztását javasolják, amire allergiás. De vajon valóban javasolt-e ez a módszer?
Nyári tanácsok hisztamin intoleranciások részére
A nyári időszak több kihívást is tartogat a hisztamin diétát folytatók számára. Dr. Németh Alíz gasztroenterológus, hepatológus, a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük arról, hogy mire fontos figyelni az étkezésben, hisztamin intolerancia esetén.
A legjobb speciális menüt is kínáló hazai éttermek
Lisztérzékeny vagy? Vegán étrendet követsz? Vagy esetleg a laktózintolerancia nehezíti meg a választást az éttermekben? Összeszedtük a legjobb speciális menüt kínáló hazai éttermeket.
Mit tegyek, ha inzulinrezisztenciára gyanakszom?
Gyakran fáradt vagy és előfordul, hogy éhes maradsz még az étkezések után is? Stresszes életmódot élsz? Erős a gyanúd, hogy inzulinrezisztenciád van? Járj utána!
Mit tegyek, ha pajzsmirigybetegségre gyanakszom?
A pajzsmirigy, az általa termelt hormonokon keresztül szervezetünk számos pontján fejti ki hatását (anyagcsere, emésztés, szívműködés, menstruációs ciklus, fertilitás, hőháztartás), ebből kifolyólag rendellenes működése szerteágazó tüneteket okozhat. Hogyan ismerjük fel a pajzsmirigy betegséget?
Cukorbetegség és Covid – Valóban nagyobb a rizikó?
A COVID-19 fertőzés rövid- és hosszútávú hatásairól egyre többet hallhatunk, de vajon cukorbetegként valóban magasabb a kockázat a megfertőződésre?
Mi a teendő, ha gyermekemnél cukorbetegségre gyanakszom?
A gyerekkori cukorbetegség (diabétesz) felismerése rendkívül fontos, hiszen kezeletlen esetekben súlyos szövődmények alakulhatnak ki.
Hogyan készítsük fel immunrendszerünket az őszi-téli hónapokra?
Az immunrendszer a szervezet egy fontos védelmi vonala, mely fellép az ismeretlen ágensek ellen, felveszi harcot a különböző kórokozókkal. Lássuk, hogyan „erősíthetjük”, segíthetjük immunrendszerünk működését.
doktorGO Szerző: doktorGO
Villámkérdés - Ellenőrizd tudásod!
Villámkérdés - Ellenőrizd tudásod!
Hogyan lehet ellenőrizni a hemoglobin szintet?
Hasznos lehet
Mik is azok a szívenzimek?
A „szívenzimek”, azaz szív eredetű biomarkerek („szív-markerek”) olyan enzimek, fehérjék és hormonok, melyek emelkedett szintje a szívizom különböző eredetű sérüléseivel hozható összefüggésbe.
Mikor magas a húgysavszint?
Normál körülmények között a húgysav nem tud felhalmozódni a szervezetben, hiszen a termelés és a kiválasztás egyensúlyban van. A húgysav szintjének meghatározása laborvizsgálattal vagy 24 órán...
Mit tegyek, ha gluténérzékenységre gyanakszom?
Gyakran puffad és fáj a hasad? Szinte állandósult hasmenésed megnehezíti a mindennapjaidat? Úgy gondolod, hogy a gluténérzékenység állhat a háttérben? Összeszedtük a legfontosabb lépéseket, amivel...
Hogyan zajlik a terheléses vércukorszint vizsgálat?
A terheléses vércukor (más néven OGTT) vizsgálat a cukorbetegség és az inzulinrezisztencia megállapítására szolgál. Az eredmények ismeretében kezelőorvosunk ki tudja választani a nekünk megfelelő...