Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrumot 2001-ben alapították hazai szakemberek. Kezdetekben főbb tevékenységi köreink a meddőség genetikai hátterének vizsgálata, illetve a Lyme-kór laboratóriumi és klinikai vizsgálatokra alapuló diagnózisa volt.

2003-tól kezdtünk el foglalkozni magzati rendellenesség szűréssel. Magyarországon elsőként vezettük be a vérvizsgálattal végezhető négyes- és integrált tesztet, melyek ebben az időben a leghatékonyabb Down-kór szűrőtesztek voltak hazánkban. A vizsgálati módszerek fejlődésével, lehetőség nyílt egy korábbi szűrőteszt ajánlására, így 2004-ben elsőként megkezdtük az első trimeszteri kombinált tesztre épülő Down-szűrést, mely egy nagy pontosságú ultrahang vizsgálat és egy anyai vérvizsgálat kombinációján alapuló  kiemelkedő hatékonyságú szűrőteszt.

2013-ig több mint 30 000 kombinált szűrőtesztet végeztünk, szükség szerint kiegészítve második trimeszteri szűrővizsgálatokkal. Eredményességünk megfelel a legmagasabb nemzetközi elvárásoknak, mely szerint a vizsgálataik hatékonysága elérte a 95 %-ot, mindössze 2,5 %-os álpozitív ráta mellett.

2012-ben a hazai kismamák 9 %-ánál az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum végzett valamilyen szűrőtesztet. Ebben az évben, a terhesség alatt felismert Down-szindrómával érintett magzatok harmadát az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban diagnosztizáltuk.

Intézményünk  a legkorszerűbb laboreszközökkel rendelkezik, így a szűréseket nagy pontossággal mérő automatákkal végezzük, de amennyiben szükséges, el tudjuk végezni a magzati kromoszóma vizsgálatot is. A méhlepény biopsziás vizsgálat esetén klasszikus kromoszóma vizsgálat mellett molekuláris genetikai módszerekkel is alátámasztjuk eredményeinket.

2013. májusától a BGI NIFTY tesztjével kiegészítve a vizsgálati palettánkat, teljes körű szűrő és diagnosztikai panelt tudunk javasolni a hozzánk forduló kismamák részére.

A Géndiagnosztikai Centrumban a meddőségi és magzati rendellenesség szűrés mellett az országban egyedül végzünk embrionális genetikai vizsgálatokat monogénes betegségekre és kromoszóma rendellenességekre.

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum  2013-ban kezdtük el a mutáció specifikus terápiához szükséges onkológiai minták mutáció-meghatározását, mellyel segíteni tudunk a leghatékonyabb daganatterápia meghatározásában.

Ezek mellett  végzünk még például hajlamszűréseket, szövettani és citológiai diagnózist, vírus- és baktérium diagnosztikát és teljes körű terhesség gondozást.

Szolgáltató adatai
Név:
Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum
Cím:
Zalatnai utca 2.
Telefonszám:
+36 1 580-8600, +36 30 179 5811, +36 30 179 5822
Email:
recepcio@gendiagnosztika.hu
Szolgáltatások
Csontsűrűség vizsgálat
EKG vizsgálat
Laborvizsgálat: vérkép
Laborvizsgálat: vizeletvizsgálat
Vércukorszint