Lázcsillapítás

Lázcsillapítás

1 perces olvasási idő
Szerző: doktorGO,
Lázról akkor beszélünk, ha a testhőmérséklet meghaladja a 38 Celsius fokot. A láz mindig egy tünet, ezért megszüntetni nem, csak csillapítani szabad.

A láz

A láz ritmusára jellemző, hogy általában délután/kora este kezd emelkedni, reggelre rendszerint elmúlik, majd ismét emelkedik. Vírusos fertőzések nyomán kialakult láz általában 2-3 nap alatt elmúlik, orvosi ellátást ritkán igényel. A láznak fontos szerepe van, hiszen immunrendszerünk magasabb hőmérsékleten könnyebben veszi fel a harcot a fertőzésekkel szemben, ezért fontos, hogy a lázat ne elmulasszuk, csak csillapítsuk. Lázról 38 Celsius fok feletti testhőmérséklet esetén beszélünk.

A lázcsillapítás módszerei

A lázcsillapításra alapvetően akkor van szükség, ha a beteg közérzete nem megfelelő. A lázcsillapítás első lépése, hogy ne fűtsük tovább a már egyébként is felhevült testet: ne öltöztessük túl, ne takarjuk be, ne fűtsük túl a szobát még akkor sem, ha vacog, azonban növeljük a folyadékbevitelt vízzel vagy teával (ami szintén ne legyen forró, inkább langyos).

Gyógyszerek

A lázcsillapítás történhet vény nélkül kapható gyógyszerekkel is: paracetamol, ibuprofén hatású készítmények, melyek már 3 hónapos kor fölött használhatúak. 

Paracetamolból felnőtteknek 4 óránként 500 mg-os tablettát szabad alkalmazni (24 óra alatt maximum 8db 500 mg-os tabletta). Gyermekek esetében ez a szám kevesebb: 10-15 mg-nak megfelelő adagot alkalmazhatunk a gyermek testsúlyának megfelelően (6 kg-os súly alatt nem ajánlott).

Ibuprofén alkalmazása esetén 1800 mg-ban határozzák meg a napi maximum bevitelt felnőttek esetén (gyermekeknél itt is kevesebb a megengedett). 

A különböző hatóanyagú gyógyszereket tilos kombinálni, vagy közvetlenül egymás után alkalmazni!

Hűtőfürdő

Amennyiben nem szeretnénk gyógyszereket alkalmazni, szóba jöhet a hűtőfürdő lehetősége. A beteget a testhőmérsékletével megegyező hőmérsékletű kádba ületjük, majd fokozatosan langyos vizet engedünk bele. Lassan kevergetjük, amíg nem lesz 31-34 fokos a víz. 31 Celsius fok alá ne engedjük hűlni a vizet! Ha a betegnek már nem komfortos, ne hűtsük tovább, kerülje a didergést, mivel ez csökkenti a hőleadást.

Mikor szükséges orvoshoz fordulni?

Orvoshoz kell fordulni, ha a láz 3-4 nap alatt sem szűnik meg, nagyon magas, illetve tudatzavart, zavartságot okoz, esetleg kullancscsípés után lép fel.

Útmutató

  • Vírusos fertőzések nyomán kialakult láz általában 2-3 nap alatt elmúlik, orvosi ellátást ritkán igényel.
  • A lázcsillapításra alapvetően akkor van szükség, ha a beteg közérzete nem megfelelő.
  • Ne fűtsük tovább a már egyébként is felhevült testet, alkalmazhatunk hűtőfürdőt és gyógyszeres lázcsillapítást is.
  • Háziorvoshoz kell fordulni, ha a láz 3-4 nap alatt sem szűnik meg.
Lázcsillapítás - Részletesen a témáról
Iskolakezdés és betegségek – mire számíthat a szülő?
Iskola és óvodakezdés során gyakran tapasztalható, hogy alig kezdődött el a félév gyermekünk rövid idő elteltével megbetegszik. Ilyenkor gyakran fordulnak elő náthás, felsőlégúti huruttal, köhögéssel járó megbetegedések a gyermek közösségekben.
Sportolás Covid után
Mikor és hogyan térjünk vissza a sportoláshoz? Összeszedtük azokat az információkat, amelyeket - amatőr és hobbi sportolóként - mindenképp tudnod kell a Covid-fertőzés utáni sportba való visszatéréshez.
Szaglászavar COVID miatt – Mikor múlik el?
A COVID miatti szaglászavar egyénenként különböző ideig tarthat. Valakinél néhány napon vagy héten belül visszatér a normál szaglás, de gyakori eset, hogy a szaglásvesztés tartósan, akár 6 hónapig is fennmarad. Miben különbözik ez más szaglászavartól?
Terhesség és COVID-19
A terhesség nem jelent fokozottabb kockázatot a betegség kimenetelében, mint a nem várandós női populációban. Eddig még nem jelentettek várandós anyáknál koronavírusos halálozást.
Megfázás, influenza vagy Covid-19?
A különböző eredetű légúti megbetegedések rendkívül gyakoriak. Ezek sok esetben járnak hasonló tünetekkel, így egymástól való elkülönítésük nem mindig egyszerű feladat. Vegyük sorra, hogy mik segíthetnek eldönteni, hogy egy egyszerű megfázással, influenzával vagy éppen koronavírus fertőzéssel állunk szemben.
Terhesség és Covid - Mi a teendő fertőzöttség esetén?
Nap mint nap jelennek meg újabb kutatások, amelyek a COVID fertőzés terhességre gyakorolt kockázataival, valamint a védekezésül szolgáló oltások hatásaival foglalkoznak. Dr. Tidrenczel Zsolt, a Czeizel Intézet szakmai igazgatója ezekről beszélt.
Milyen hatással lehet a COVID-19 a terhesség lefolyására?
A járvány okozta fokozott helyzet aggódó kismamák és orvosaik millióit foglalkoztatja szerte a világon. A jelenleg ismert legfontosabb információkat, kockázatokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze a kismamák számára Dr. Tidrenczel Zsolttal, a Czeizel Intézet szakmai igazgatójával.
Milyen szövődményei lehetnek a mandulagyulladásnak?
A mandulagyulladás vírusos vagy bakteriális fertőzés következménye, amely számos egyéb betegség kialakulásához vezethet. Melyek ezek?
doktorGO Szerző: doktorGO
Villámkérdés - Ellenőrizd tudásod!
Villámkérdés - Ellenőrizd tudásod!
Hány fokig szabad hűteni a hűtőfürdőt?
Hasznos lehet
Lázcsillapítás – Kell vagy nem kell?
Mikor csillapítsunk lázat? Szükséges-e egyáltalán? Összeszedtük a lázcsillapítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.