Mennyire veszélyes a Flurona?

Mennyire veszélyes a Flurona?

Mennyire veszélyes a Flurona?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2022.01.04.
Szerző: doktorGO
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) referencialaborjában találtak már olyan mintát, amelyben a koronavírus mellett más légúti kórokozó - mint az óriássejtes vírus vagy az adenovírus - is kimutatható volt. Az új tünetegyüttest fluronának nevezték el. Mit kell tudni róla?

Mit jelent a kettős megbetegedés?

Kis Zoltán az NNK virológusa felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem azt jelenti, hogy az influenzavírus és a koronavírus "összeállt", és kicserélték a genetikai anyagukat, hanem azt, hogy egy időben, de külön jelennek meg a szervezetben.

Okozhat-e súlyos megbetegedést a Flurona?

Mindkettő tud önmagában súlyos megbetegedést okozni, de főleg az oltatlanoknál. Az amerikai tanulmányra hivatkozva azt mondta, azok között, akik bekerültek a kórházba és kettős fertőzésük volt, nagyobb eséllyel fordultak elő légzési problémák, mint aki az influenza vagy a koronavírus ellen be volt oltva, hiszen mindkét vírus a tüdőt támadja meg.

Meg lehet-e különböztetni az influenza és a Covid tüneteit?

A két vírus hasonló tüneteket okoz, így sok esetben nem lehetséges megkülönböztetni a két betegséget, ezért fontos, hogy akinél felmerül a gyanú, az teszteltesse magát. Akinek súlyosabb influenzafertőzése van, arra jellemzőbb a nagyon súlyos levertség, a magas láz, ami a koronavírusra annyira nem jellemző. A legtöbb eset azonban nem ilyen, azoknál marad a mikrobiológiai teszt.

Miért veszélyes, ha nem ismerik fel az egyik fertőzést?

Az veszélyes, ha az influenzát felismerik, de a koronavírust nem, mert akkor a beteg nem kerül karanténba és továbbadhatja azt. Kis Zoltán hozzátette az NNK laboratóriumában az influenzagyanú miatt bekerülő mintákat automatikusan megnézik koronavírusra is.

Mennyiben segít az oltás?

Ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket –magyarázta Kis Zoltán.

Forrás: MTI

Bővebben
Kapcsolódó témák
doktorGO Szerző: doktorGO Megjelenés dátuma: 2022.01.04.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Krioablációs eljárás
Hazánkban először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják. Mit lehet...
Oltatni vagy nem oltatni?
Az immár több mint két éve húzódó, szinte napról napra változó vírushelyzetben kismamaként még nagyobb kihívás eligazodni, válaszokat találni, az oltást, a lehetséges szövődményeket, gyermekünk...
Hasnyálmirigyrák
A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata, azaz a hasnyálmirigyrák egy egyre gyakoribb, különösen agresszív lefolyású daganattípus. Mennyire gyakori a betegség, milyen tünetei lehetnek, hogyan...
Szemkárosodás
Az UV-sugárzás káros hatása egyértelműen összefüggésbe hozható a szürkehályog, a retinabetegségek és a szaruhártya-problémák kialakulásával. Télen, nagyobb magasságban, napsütésben, a hó fehér...