Milyen változásokra számíthat a stroke-on átesett beteg?

Milyen változásokra számíthat a stroke-on átesett beteg?

Milyen változásokra számíthat a stroke-on átesett beteg?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2021.09.29.
Szerző: doktorGO
Magyarországon a stroke a harmadik leggyakoribb halálok és az egyik leggyakoribb rokkantságot okozó betegség, melynek előfordulása az életkor előrehaladtával folyamatosan nő. Milyen változásokra számíthat a stroke-on átesett beteg?

Fizikai változások

  • Stroke után az egyik legjellemzőbb tünet lehet az általános, nem múló fáradtságérzet, mely az esetek többségében néhány hónapon belül csökken, sőt teljesen elmúlik, de egyes betegeknél akár több évig is elhúzódhat. Ilyenkor érdemes szakemberek segítségét kérni a tünetek enyhítéséhez, de fontos észben tartani, hogy a felépülés időt vesz igénybe, és a türelem, elfogadás bizony jelentősen segítheti testünk regenerálódását.
  • A fáradtságérzet mellett gyakori a spaszticitás, másnéven görcsösség, vagy fokozott izomtónus előfordulása is. Ez nem „valódi” izomgörcsöt, hanem az izomfeszülés kórós fokozódását, az izmok merevségét jelenti, és legtöbbször a végtagokban jelentkezik. Mivel a spaszticitás idővel az ízületek deformitását, rossz irányba való elmozdulását eredményezheti, ezért fontos a gyógyszeres kezelés, vagy fizioterápia mielőbbi megkezdése.
  • A stroke-ot követően 7.7-42.8 százalékban epilepsziás rohamok is előfordulhatnak, ezek felismerése és megfelelő gyógyszeres kezelése, kontrollja az előzőekhez hasonlóan a post-stroke állapotok gondozásához tartozik.

Kognitív változások

A stroke-ot elszenvedettek közel egyharmadánál a betegség utóhatásaként kommunikációs problémák tapasztalhatók, amit összefoglaló néven afáziás állapotnak neveznek. A beteg számára nehézséget okozhat a megfelelő szavak kiválasztása, emiatt a beszéd akadozóvá válhat, a gyakori szünetek, szóismétlések következtében a tartalom nem, vagy csak nehezen követhető. Sérül az artikuláció, az írásbeli kifejezőkészség és az olvasás is. Előfordulhat, hogy a beteg magát a beszédet sem érti. A stroke hatással lehet továbbá a memóriára is, valamint befolyásolhatja a koncentrációs és problémamegoldó készségeket.iv

Személyiségváltozás, emocionális következmények

  • Stroke-ot követően a betegek gyakran tapasztalhatnak érzelmi, vagy viselkedésbeli változásokat, például feledékennyé, gondatlanná, idegessé, zavarttá válhatnak, de nem ritka a depresszió kialakulása sem, sőt, ez utóbbi a stroke-on átesettek egy-kétharmadát érintheti.
  • A stroke utáni depresszió tünetei egyaránt lehetnek enyhék és nagyon súlyosak is, és gyakran már a gyógyulási folyamat legelején jelentkeznek. Mivel a depresszió lassíthatja a felépülési folyamatot, fontos kezelését a lehető leghamarabb elkezdeni.
  • Az agyi károsodás tünete lehet még az érzelmi inkontinencia is, vagyis a hirtelen fellépő, akaratlan érzelmi kitörések, amelyek megállíthatatlan sírásban, vagy nevetésben mutatkozhatnak meg. Ezek a kitörések amellett, hogy eltúlzottak, gyakran egyáltalán nincsenek összhangban a beteg valódi érzéseivel.

Forrás: Well PR

doktorGO Szerző: doktorGO Megjelenés dátuma: 2021.09.29.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Krioablációs eljárás
Hazánkban először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják. Mit lehet...
Hasnyálmirigyrák
A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata, azaz a hasnyálmirigyrák egy egyre gyakoribb, különösen agresszív lefolyású daganattípus. Mennyire gyakori a betegség, milyen tünetei lehetnek, hogyan...
Szemkárosodás
Az UV-sugárzás káros hatása egyértelműen összefüggésbe hozható a szürkehályog, a retinabetegségek és a szaruhártya-problémák kialakulásával. Télen, nagyobb magasságban, napsütésben, a hó fehér...
Nyugtalan láb szindróma
A nyugtalan láb szindróma (RLS) egy viszonylag gyakori, alvászavart okozó mozgási rendellenesség. A nyugtalan láb szindrómában szenvedő beteg lefekvés után erős késztetést érez lábai mozgatására, ami...