Véradás

Véradás

1 perces olvasási idő
Szerző: doktorGO,
A plazmaadás és a véradás több szempontból is különbözik egymástól, mégis közös bennük, hogy létfontosságúak, mert segítenek súlyosan beteg vagy sérült embereken. Milyen feltételekkel adhat valaki vért, illetve vérplazmát?

A véradás és plazmaadás esetében is csak egészséges ember lehet donor, védve ezzel a donor és a vért vagy plazmát kapó beteg egészségét.Mind véradásra mind plazmaadásra az jelentkezhet, aki már elmúlt 18 éves, de még nincs 60 esztendős és testsúlya eléri az 50 kg-ot. 

A véradás és a plazmaadás előtt is átfogó orvosi vizsgálaton és vérvételen kell részt venni a donorjelöltnek, és a donáció csak megfelelő eredmények birtokában engedélyezett. Azok, akik rendszeresen adnak vért vagy plazmát rendszeres orvosi és labor kontroll alatt állnak.

Mennyi időnek kell eltelnie két véradás között?

A véradásnál a teljes vér minden komponensét leveszik a donortól. Két véradás között legalább 56 napnak el kell telnie, ugyanis ennyi időre van szüksége a szervezetnek, hogy regenerálódjon. A nők évente, azaz 365 napon belül maximum 4, a férfiak maximum 5 alkalommal adhatnak vért. Egy véradás során 450 ml (±10%) vért vesznek le, ezt a mennyiséget a szervezet tudja pótolni.

A vérplazmaadás a véradáshoz nagyon hasonló folyamat, hiszen az emberi vér több mint felét a vérplazma teszi ki, ami egy sárgás színű folyadék.  A vérplazma 90%-át víz, 2%-át zsírok és ásványi anyagok, hormonok, 8 %-át fehérjék alkotják. Ebben az esetben is vért vesznek a vénából, amelyet egy korszerű, biztonságos készülék szétválaszt vérplazmára és vörösvértestekre. Plazmaadáskor csak a vérplazmát távolítják el, a vörös és a fehér vérsejteket és a vérlemezkéket egy zárt rendszeren keresztül visszaáramoltatják a donor szervezetébe. Ez a folyamat plazmaferezis néven ismert. Egy alkalommal 650-850 milliliter plazmát vesznek le, a konkrét mennyiséget a testsúly határozza meg.

Az egyik különbség a véradás és plazmaadás között, hogy vérplazmát sokkal gyakrabban lehet adni, mint vért, 72 óránként, tehát 365 napon belül akár 45-ször is. Ennek oka, hogy itt a vörösvértesteket visszajuttatják a szervezetbe, azoknak nem kell újratermelődni.

Mennyi időt vesz igénybe?

További különbség a plazmaadás időtartama: a plazmaadás a plazmaferezis miatt időigényesebb. Egy véradás általában 10-20 percet, a plazmaadás kb. 45 percet vesz igénybe nyugodt, pihentető környezetben.  

Véradás vagy vérplazma adás?

Nem kell azonban választani a véradás vagy a vérplazmaadás között: Magyarországon rendelet írja elő, hogy minden vérplazma adónak évente legalább egy alkalommal vért is kell adnia.

Mire figyeljünk véradás előtt?

Mind véradás mind plazma donáció előtt nagyon fontos a megfelelő hidratálás, a donációt megelőző napon két liter folyadék elfogyasztása javallott, és a szokásos mennyiségű, de zsírszegény étkezés, illetve kerülni kell a dohányzást és az alkoholfogyasztást.

Biztonságos-e a véradás?

Mind a levett vért és a leadott plazmát rendkívül szigorú előírások és folyamatok mentén vizsgálják be, hogy kiküszöböljék a különböző fertőző vírusok, baktériumok jelenlétét. Folyamatosan ellenőrzik ugyanakkor a donorok fehérje- és ellenanyagszintjét. Így nem fordulhat elő, hogy a donor szervezete károsodik, ugyanis határérték alatti fehérje- és ellenanyagszint esetén a donáció nem engedélyezett, csak akkor, ha az értékek megfelelőek.

Útmutató

  • A véradás és a plazmaadás előtt átfogó orvosi vizsgálaton és vérvételen kell részt venni a donorjelöltnek.
  • Két véradás között legalább 56 napnak el kell telnie: a nők évente, azaz 365 napon belül maximum 4, a férfiak maximum 5 alkalommal adhatnak vért.
  • Egy véradás során 450 ml (±10%) vért vesznek le, ezt a mennyiséget a szervezet tudja pótolni.
  • Egy véradás általában 10-20 percet, a plazmaadás kb. 45 percet vesz igénybe nyugodt, pihentető környezetben.  
  • Mind véradás mind plazma donáció előtt nagyon fontos a megfelelő hidratálás, a donációt megelőző napon két liter folyadék elfogyasztása javallott, és a szokásos mennyiségű, de zsírszegény étkezés, illetve kerülni kell a dohányzást és az alkoholfogyasztást.
  • Minden vérplazma adónak évente legalább egy alkalommal vért is kell adnia.
doktorGO Szerző: doktorGO
Hasznos lehet
Miért ne diétázzunk ételallergia vizsgálat előtt?
Görcsöl, puffad vagy megy a hasad bizonyos ételek fogyasztása után? Ha tartósan fennállnak ezek a kellemetlen tünetek, és felmerül az ételallergia gyanúja, érdemes utánajárni, hogy mi okozza...
Hogyan segítsünk barátunkon, ha pánikrohama van?
Mit tehetünk, ha családtagunk vagy barátunk pánikrohamot kap? Tudunk-e valahogy segíteni neki, vagy van-e olyan dolog, amit semmiképp ne tegyünk ilyenkor?
Porckorongsérv - Mikor van szükség műtétre?
Élete során valószínűleg mindenkinek volt már – vagy lesz – porckorongsérve, ami az esetek kis hányadában jár klinikai tünetekkel, például nagy fájdalommal, de csak a panaszosok kevesebb mint...
Miért alakul ki egyre több fiatalnál a porckorongsérv?
Az ülőmunka, illetve a mozgásszegény életmód kedvez a sérv kialakulásának, és az utóbbi években megfigyelhető, hogy a jellemzően középkorúaknál kialakuló betegség már a 20 éven aluliak körében is...