Miért fontos, hogy hidegebb időben is eleget igyunk?

Miért fontos, hogy hidegebb időben is eleget igyunk?

Miért fontos, hogy hidegebb időben is eleget igyunk?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2021.11.08.
Szerző: doktorGO
Nyáron sokat hallunk a folyadékpótlás fontosságáról, hiszen a rekkenő hőségben gyorsabban felborulhat szervezetünk vízháztartása. A hideg idő beköszöntével azonban sokan megfeledkeznek a megfelelő mennyiségű folyadék, elsősorban víz beviteléről.

Nem árt hangsúlyozni, hogy nemcsak a hőmérséklet-változás miatt csökkenthet a szomjúságérzetünk, de az életkor előrehaladtával is egyre kevésbé jelez a szervezetünk, ha folyadékpótlásra van szüksége.

Miért fontos a megfelelő folyadékbevitel?

A víz kiemelkedően fontos szervezetünk megfelelő működésében, hiszen testtömegünk több mint 60%-a ez az anyag, még csontjaink is tartalmaznak folyadékot. A víz elengedhetetlen a normál testhőmérséklet-szabályozás, a jó fizikai és szellemi állapot fenntartásához. Testünk akkor működik megfelelően, ha a szervezetbe jutó és ott termelődő folyadék, illetve az abból távozó víz, azaz a folyadékleadás mennyisége egyensúlyban van. Az optimális állapotot befolyásolhatja a külső hőmérséklet, anyagcsere folyamatok, mozgás, esetleges betegségek is.

Milyen tüneteket okozhat a kiszáradás?

Az emberi szervezet nem rendelkezik folyadék raktárakkal, ezért, ha az egyensúlyi állapot felborul, nagyon hamar fizikai tüneteket észlelhetünk magunkon, mint például fejfájás, a koncentráció csökkenése, fáradtság. Elég csupán 2 százalékos folyadékvesztés ahhoz, hogy ne érezzük jól magunkat! Egy 70 kilós embernél már kellemetlen közérzetet okoz, ha a napi ajánlott mennyiségnél 1 literrel kevesebb vizet iszik vagy 1 liter folyadékot veszít annak pótlása nélkül.

Mennyi folyadékot fogyasszunk egy nap?

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szakértői ajánlása szerint a napi ajánlott folyadékfogyasztás felnőtt nőknél 2 liter, férfiaknál 2,5 liter. Ez a mennyiség szobahőmérsékleten, normál fizikai terhelés, főként ülő életmód mellett végzett napi tevékenységek esetén elegendő a megfelelő folyadékegyensúly fenntartásához. Annak, aki fizikailag aktív életmódot él - fizikai munkát végez vagy aktívan sportol -, a napi ajánlott mennyiség akár 4,5 literre is növekedhet. Terhesség és szoptatás alatt szintén magasabb az érték, 3,3-4,8 liter a napi szükséglet.

Nemcsak a folyadék számít!

Természetesen nem mindegy, hogy ezt az ajánlott mennyiséget milyen formában juttatjuk be szervezetünkbe. A szükséges mennyiség 20-30 százalékát az elfogyasztott ételek tartalmazzák. A gyümölcsök, zöldségek folyadékban gazdag táplálékok, de nyugodtan hozzászámolhatjuk a bevitt a folyadékmennyiséghez a levest vagy egyéb folyadékot tartalmazó ételt is.

Mit igyunk?

A legfontosabb beviteli forrás szervezetünk számára a víz, ráadásul Magyarországon a vezetékes hálózat által biztosított ivóvíz nagyon jó minőségű, érdemes csapvizet vagy szűrt vizet választanunk. Így nemcsak szervezetünk, hanem egyúttal környezetünk számára is a legjobb döntést hozzuk, hiszen nem termelődik csomagolási műanyag hulladék

Mire figyeljünk?

Mivel veséink egy óra alatt maximum 1 liter vizet tudnak feldolgozni, érdemes egyenletesen elosztva bevinni a folyadékot a nap folyamán, óránként nagyobb pohárnyi, kb. 2,5 deciliteres mennyiségekre elosztva, így tud a bevitt folyadék a legjobban hasznosulni és így terheljük legkevésbé a vesét is.

Forrás: Well

Bővebben
Kapcsolódó témák
doktorGO Szerző: doktorGO Megjelenés dátuma: 2021.11.08.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Hogyan hatnak egyes éjszakai szokásaink a nappali életünkre?
Esti edzés, alkoholfogyasztás, tv-nézés... ártalmatlannak tűnő tevékenységek, mégis nagy hatással lehetnek a mindennapi egészségünkre. Hogyan?
Hogyan közlekedjünk biztonságosabban?
A biztonságos vezetés alaptétel a közlekedés során, azonban ezen kívül van még néhány olyan dolog, amit érdemes megtennünk azért, hogy ne csak a vezetésünk, hanem a környezetünk és az autónk is...
Igyunk vagy ne igyunk sört edzés után?
A sör a harmadik legtöbbet fogyasztott ital a világon a víz és a tea után, így gyakran fogyasztják testmozgás után is ezt a hűsítőt. De vajon ugyanolyan hatékony-e, mint a többi sportital, a víz, a...
Krioablációs eljárás
Hazánkban először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják. Mit lehet...