Pénisz

Pénisz

1 perces olvasási idő
Szerző: doktorGO,
A pénisz a férfi külső nemi szerv tagja, vagyis a hímvessző. Mint minden egyéb szerv, a pénisz is meg tud betegedni, ezért fontos, hogy rendszeresen járjon urológiai szűrésekre, illetve panasz esetén minél hamarabb keresse fel orvosát.

A pénisz bőrrel fedett hengeres szerv, amely három szivacsszerű, merevedésre képes testből áll, melyek nyugalmi állapotban üresek. A pénisz vége kissé kiszélesedik (makk), ezen nyílik a húgycső. A pénisz rendkívül gazdag vér-, nyirok-, és idegellátással rendelkezik.

A pénisz leggyakoribb betegségei

Péniszrák

Péniszrák kialakulása során általában a makkon, illetve a fitymán alakul ki a daganat. Korai stádiumban kis méretű, fájdalmas, kemény tapintású göb jelentkezik az említett területen. Kezeletlen esetben a göb kifekélyesedik, nagy méretűvé, bűzössé válik. A péniszrák kialakulását fitymaszűkület előzheti meg, mely hónapokig is elfedheti az elváltozásokat. Ekkor égő érzés, viszketés, váladékozás jelentkezhet. Péniszrák gyanújánál sürgősen keressen fel urológus szakorvost.

Fitymaszűkület

Fitymaszűkület azt jelenti, hogy a pénisz végén található fityma olyan szűkké válik, hogy az nem húzható hátra. Tartósan fennálló fitymaszűkület esetén nehezített vizelés jelentkezhet, melyet folyamatosan kiújuló gyulladások kísérnek. Szövődménye lehet a köldök- és lágyéksérv kialakulása.

Nemi herpesz

A herpes simplex 2 vírus nemi úton terjedő betegség, melynek kialakulását jelentősen csökkenti az óvszerhasználat, azonban tökéletes védelmet ez sem ad. A fertőzöttek közül sokan nem tapasztalnak tüneteket, viszont a vírus bármikor aktiválódhat a szervezetben (ha legyengül az immunrendszer), így az átadása is bármikor lehetséges.

Merevedési zavar

Merevedési zavar esetén a pénisz merevségi állapota nem elegendő a közösüléshez vagy a közösülés eredményes befejezéséhez. A betegség esélyének kialakulása az életkor előrehaladtával folyamatosan nő. Megjelenése esetén vizsgáltassa ki magát urológus szakorvossal.

Megelőzés

A pénisz betegségeinek elkerüléséért prevencióval tehetünk a legtöbbet: járjunk el urológiai szűrővizsgálatokra, táplálkozzunk egészségesen, mozogjunk rendszeresen, kerüljük a szűk alsónadrág viselését, ne tartózkodjuk sok ideig a jacuzziban, termálvízben. Bármilyen panasz megjelenése esetén minél hamarabb keressük fel orvosunkat.

Pénisz - Részletesen a témáról
Mivel foglalkozik a szexuálkardiológia?
A merevedési zavar olyan panasz, amelynek okát nem csak az egészséges párkapcsolat miatt érdemes tisztázni. Hogyan függhet össze a merevedési zavar a kardiológiai betegségekkel?
Milyen tünetei lehetnek a prosztata betegségeinek?
A prosztata számos betegsége ugyanazokat a panaszokat okozza, ezért a pontos kórkép megállapításához elengedhetetlen a teljes körű urológiai kivizsgálás.
Miket kérdezhet az orvos merevedési zavar esetén?
Sokféle hozzáállás létezik: van, aki feltesz néhány rutin kérdést, mások előre nyomtatott tesztsorral dolgoznak, ahol a panasz súlyosságát kell jelölni számokkal.
Mi okozhatja a vizelet elszíneződését?
A vizelet a vesék kiválasztó működésének eredménye, mely egészséges körülmények között víztiszta, szalmasárga színű. Előfordulhatnak azonban olyan állapotok, melyek a vizelet színének megváltozását eredményezik. Melyek ezek?
doktorGO Szerző: doktorGO
Villámkérdés - Ellenőrizd tudásod!
Villámkérdés - Ellenőrizd tudásod!
Mit tehetünk a pénisz egészségének megőrzéséért?
Hasznos lehet
Mi károsíthatja a bélflórát?
Bélflóránk egyensúlyát számos külső hatás felboríthatja, mely emésztési zavarhoz vagy a szervezet védekezőképességének csökkenéséhez vezethet. Mi okozhat bélflóra károsodást?
Milyen hibákat követhetünk el a fogmosás során?
Gyermekkorunk óta a mindennapjaink része a fogmosás, de vajon jól csináljuk? Megfelelő módon, megfelelő ideig és optimális mennyiségű fogkrémmel tisztítjuk a fogainkat? Összeszedtük a leggyakoribb...
Mit tehetünk a vese egészségének megőrzéséért?
A vese elsődleges feladata, hogy a keletkező salakanyagokat kiszűrje a vérből és a húgyhólyagba továbbítsa azokat, valamint felel a só- és vízháztartás szabályozásáért. Mit tehetünk a vese...
Mire jó a barázdazárás?
Az őrlőfog rágófelszínén található barázdák mindenkinél mások, valakinél nem jelentenek problémát, míg másoknál olyan mélyek, hogy a baktériumok könnyedén megtelepszenek bennük. Mit tehetünk ellenük?