Hogyan késleltethető a menstruáció?

Hogyan késleltethető a menstruáció?

Hogyan késleltethető a menstruáció?

1 perces olvasási idő
Megjelent: 2021.10.03.
Szerző: doktorGO
A menzesz eltolása a folyamatosan szedett fogamzásgátló tablettákkal megoldható, de csak akkor alkalmazzuk, ha szükséges. Hogyan tudjuk késleltetni a menstruációt?

Ritkán alkalmazzuk

A menzesz eltolása csak akkor javasolt, ha hirtelen változtatásra van szükség, hiszen pontosan kiszámítható a menzesz időpontja, így tervezhető pl. a nyaralás is ehhez igazítva. Nagyon fontos tudni, hogy lehetőség szerint ritkán alkalmazzuk a menzesz eltolását, mert egy idő után vérzés léphet fel (áttörő vérzés) akkor is, amikor azt a legkevésbé szeretnék. Különbséget kell tenni a bi- vagy trifázisos, illetve a monofázisos készítmények között.

Többfázisú tabletták esetében

A bi- vagy trifázisos gyógyszereket szedőknek kicsit bonyolultabb a menstruáció eltolása, mint a többieknek. Amennyiben ezen gyógyszerek valamelyikét szedjük, akkor a menzesz eltolását a következőképpen kell végrehajtani:

A hónap befejezése után amikor a 7 nap szünet következne, előveszünk egy újabb levél tablettát. Ezt azonban nem az elejéről, hanem a végéről kezdjük el szedni, vagyis minden nap egy szemet visszafelé haladva. Nagyon fontos, hogy csak néhány napot lehet így eltolni, vagyis maximum 4-5 napot, mert ha már váltunk a másik összetételű tablettára, akkor vérzés jelentkezhet. Nem biztos, hogy a plusz 4-5 nap alatt nem jön meg a menzesz. Ilyenkor ne csináljunk semmit, hagyjuk abba a gyógyszer szedését.

Ezután az eltolt napok után következik a 7 nap szünet, amikor megjön a vérzés és persze ezeken a napokon is lesz fogamzásgátló hatás. A 7 nap szünet után a 8. napon újra elővesszük a megkezdett levelünket, de most már nem a végéről, hanem az elejéről kezdjük el szedni, ahogy elő van írva. Ez a ciklus azonban rövidebb lesz annyi nappal, ahánnyal az előző ciklus hosszabb volt. Utána ismét 7 nap szünet és a 8. napon már egy új, nem megkezdett levelet kell elkezdeni szedni. Amennyiben így teszünk, akkor egész idő alatt lesz fogamzásgátló hatás és a harmadik levélnél már helyreáll a normál ciklus.

Egyfázisú tabletták esetén

Monofázisos készítmények esetén, - tehát az összes többi készítményt szedőknél - a módszer nem ilyen bonyolult. Itt ugyanis akárhonnan elkezdhetjük szedni a gyógyszert hasonló módon, az előbb leírtak szerint. Tehát a befejezett levél után elkezdjük szedni a következő levéllel (az elejétől), majd maximum 5 napig szedjük, utána 7 nap szünet és a nyolcadik napon új levelet kezdünk el szedni.

Bővebben
Kapcsolódó témák
doktorGO Szerző: doktorGO Megjelenés dátuma: 2021.10.03.
Kérjük, értékeld a cikket!
Hasznos lehet
Hogyan hatnak egyes éjszakai szokásaink a nappali életünkre?
Esti edzés, alkoholfogyasztás, tv-nézés... ártalmatlannak tűnő tevékenységek, mégis nagy hatással lehetnek a mindennapi egészségünkre. Hogyan?
Hogyan közlekedjünk biztonságosabban?
A biztonságos vezetés alaptétel a közlekedés során, azonban ezen kívül van még néhány olyan dolog, amit érdemes megtennünk azért, hogy ne csak a vezetésünk, hanem a környezetünk és az autónk is...
Igyunk vagy ne igyunk sört edzés után?
A sör a harmadik legtöbbet fogyasztott ital a világon a víz és a tea után, így gyakran fogyasztják testmozgás után is ezt a hűsítőt. De vajon ugyanolyan hatékony-e, mint a többi sportital, a víz, a...
Krioablációs eljárás
Hazánkban először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják. Mit lehet...